Korábban néha szóba kerültek a fejfájásaim, aminek azóta sem ismerik az okát a doktor nénik és bácsik, és az igazat megvallva 1-2 hétig nem is nagyon volt. Múlt héten egyszer kapott el, akkor ki tudtam aludni, de tegnap délután olyan görcsöt kaptam, hogy semmi nam akrt használni. Tájékoztatólag, csak hogy lássuk mindent megtettem: cataflam, quarelin, algopirin, aspirin protect.. 

Ádáz módon kitartott egész éjjel, így aludni alig-alig tudtam. Reggelre a gyógyszereknek hála kikészült a gyomrom, enni se tudtam. (Délután fél 5kor reggeliztem). Reggel 6kor már azért könyörögtem, hogy csapjon valaki agyon. Hiába a masszázs, a gyógyszer.. Ha álltam a szemem akart kiugrani a helyéről, ha feküdtem akkor a tarkóm lüktetett. :(

Egy szó, mint száz mocskosul megkínlódtam. Aztán délután 4 felé egyszer csak csettintésre elmúlt. Én se akartam hinni... 

Ezen egészségügyi zavargások tehetnek róla, hogy ma nincs igazi post. Ellenben egy remek kis anekdotát:

x üzenete (20:43):
Kínában egy vízhordónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott.

Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és még akkor színültig volt vízzel, amikor hazaértek. Míg a megrepedt edényből a pataktól a házig tartó, hosszú séta alatt a víz fele elfolydogált. Így ment ez két teljes évig.
A vízhordó nap, nap után másfél edény vizet szállított a házba.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, és tökéletesnek érezte magát. De a szegény törött cserép szégyellte tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, és úgy gondolta, gazdája is elégedetlen vele.
Ezért két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen a te oldaladon teremnek,
míg a másikon nem? 
Ez azért van így, mert én mindig tudtam a
hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden
nap te locsoltad oket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a
gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél
olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Mindenkinek megvan a saját, különleges hibája. Mi mindannyian
törött cserépedények vagyunk. De ezek a hibák teszik az életünket érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s meglátni bennük a jót.
y üzenete (20:44):
na öregem
most győztél meg
baszok én tornázni!