kicsit meg vagyok szeppenve. vagyis nem, inkább csak úgy érzem, h vmi nincs jól. régen ez a nap, egy Mecsekbe kirándulós, együtt levős, vidám nap vt, ma pedig inkább egy évforduló. egy fájdalmas.
és akkort erről így ennyit egyelőre, kicsit megpróbálom összefoglalni a tegnapomat.
hajnali 6kor ágyból kibaszós, este 11ig gürizős csodaszép áprilisi napot érhettünk meg, kissebb zivatarokkal.
egész nap jöttek-mentek az emberek, mindenki rajtunk sírt. délutánra olyan szinten ki vtam merülve, mint vmi felmosórongy, már épp kivetkőztem az olajos mocsokból, amikor megjött a transit gazdija, és nekiállt könyörögni, h ráfizet, csak készüljön el még ma a kocsi (hengerfejezni kellett, mivel ez a kocsi nem csak kívülről nagy hanem belülről is nehéz, hát jól megszenvedtünk... ráadásul egy évek óta álló motor van ebben a szutyokban, tehát a csavarok szabályosan összegyógyultak az alapfémmel...). és mivel mi is pénzből élünk, és ennek előtte ismét úgy állt a helyzet, h jövő 7re 1000 ftból kell megoldanom majd az életem, hát szájhuzogatva nekiálltunk. frankón összeraktuk, minden jól összeállt, vezérlés, tömítések, miegyéb, össze is dobtuk teljesen. (ez hiba vt!!!) csak annyira kellett vna inkább, h megnézzük indul-e az a szutyok diesel, de nemmm mi összeraktuk, feltöltöttük vízzel, és vártuk h pöccen és megy a picsbe a drága (21 óra magassága), de nem indult... mint ami nem kap üzemanyagot, de a hidegindító spray-től pöpecül beröffent, hát a gazdi elrohant dvárra, h hoz üzemanyagot, biztos kevés van benne, azért nem kapja el. örülötünk, bár már kicsit fanyarabban, de reméltünk. megjött az üzemanyag, de nem változott semmi. és fogalmunk sincs, h mi baja ennek a rohadt kocsinak. egyszerűen gyűlölöm... annyit szívtam már ezzel a szutyokkal....
na mindegy 11 magasságában feladtuk, nincs mese, nem vt se ötlet se erő... (4 energia italt nyomtam le tegnap, őszintén szólva nem lepett vna meg ha nem ébredek fel reggel... )
úgy megemeltem a derekam, h csak kapaszkodva tudok leülni, felkelni, a bal alkarom egy nagy marék zsibbadó dagadás, az ujjaim ökölbe nem bírom szorítani..
őszintén szólva baromi igazságtalannak érzem, h 22 évesen egy házvezetőnő, egy számlavezető- könyvelő, egy műhely segéd, és egy egyetemista(és itt fontos a sorrend, igen, ez az utolsó, ami minden más egyetemistánál elsőrendű) szerepét kell eljátszanom, és mindezt úgy, h sokszor örülök, ha a vonatjegyre valót össze tudjuk szedni.. a szoctám is egyre kevesebb, meg összevissza utalják, apa nyugdíja a béka segge alatt van, 36e ft sztem nevetségesen kevés, senkinek nincs pénze, ha dolgozunk akkor is hitelbe :S.
nincs időm a barátaimra, nem nagyon tudok eljárni sehová mert a nincsből elég nehéz, uh tele a hócipőm, és akkor még vannak olyan drága barátaim, akik azt írják nekem msnen, h én mindig csak panaszkodok...
igenis úgy érzem jogom van. már nem tudom hányadik réteget nyúzza le rólam az élet, és még pasim sincs... de legalább süt a nap, és napozhatok. ez azért némileg kompenzálja a világfájdalmam...
update: persze májfát idén se kaptam :( talán jövőre...
Utolsó kommentek