tudom, hogy célul tűztem ki egy olyan mementó megírását, amely a fórumozási tapasztalataimat ecseteli, félig meg is íródott, most még vázlatként pihen, mert nem szeretném megbátani senki lelkivilágát, hiszen a fórumról is akadnak akik olvassák a blogot. tehát még cenzúrázás alatt áll az iromány :)
addig is, amíg megtalálom a megfelelő szavakat a gondolataim korrekt kinyilvánításához, hoztam megint egy nagyon kemény témát. ma reggel ez a bejegyzés várt az egyik kedvenc blogomon.
kényes kérdés, megosztja az embereket. mióta olvastam ezt, azon gondolkodom, hogy melyik oldalon állok a kérdésben? ellenzem vagy támogatom.
számtalan érv és ellenérv merült fel bennem az abortusszal kapcsolatban. a legelső gondolatom egy árvaház volt, ahová a legtöbb gyerkőc azért kerül, mert a szülei felelőtlen emberek, akik nem vállalják a tetteik következményeit, illetve az ellenérv itt azok az árvák képe, akik a szüleik akarata ellenére kerülnek ide, a hihetetlen nyomor miatt /a szülői bántalmazás egészen más kérdés azt hiszem, ezért azt talán nem sorolnám ide/, persze ezer módon árnyalható még a kép, de viszonyításnak talán elég az első kettő is.
a második egy egyedül álló anya képe volt, aki támogatás nélkül marad, vagy azért mert a férfi megfutamodik, vagy azért mert átgondolatlanul mászott bele vmibe., és azt sem tudja ki lehet az apa. dönthet-e ez a nő a gyermeke sorsáról? vagy a másik szemszögből nézve vállalhatja-e a kockázatot, hogy egyedül nem tudja felnevelni a gyermekét? esetleg elveszik tőle, kiszakítva a kicsit még a csököttes családképből is, beillesztve egy ridegebb, abnormális családképbe, ha egyáltalán nevezhető annak az állami gondozás intézménye.
a napokban a régi naplóim kerültek a kezembe, ezekben egy 16-18 éves lány vívódásait láttam viszont, aki természetesen tudatában a saját felelőtlenségének, kétszer is olyan helyzetbe került, hogy felmerült a kérdés: "mi van ha nem csak késik?" mondhatom talán, hogy szerencsém volt, hogy nem igazolódott a gyanu, de ha mégis úgy lett volna komoly dilemma elé kerülök. akkor a pasi (6 évvel idősebb, önálló, dolgozó srác volt, most is az :P) meg szerette volna tartani, de én még rettentően fiatal voltam hozzá, annak ellenére, hogy akartam volna.
bizonyára vannak olyan élethelyzetek, amikor elkerülhetetlen meghozni azt a döntést, amely egy kisember életét elveszi, ugyanakkor ha szemellenzővel tartjuk magunkat ahhoz, hogy gyilkosságnak tartsuk művi terhességmegszakítást, akkor van-e jogunk ahhoz, hogy olyan helyzetbe hozzuk a picit, hogy család nélkül vagy épp nyomorogva nőjjön fel?
sokat töprenge, olvasgatva a fent említett bejegyzés kommentjeit, megnézve a néma sikoly című alkotást, csak méginkább elbizonytalanodtam abban, hogy mi is az én álláspontom.
(a videóról csak annyit, hogy egyszerűen horrorisztikus, abszolút remekül szolgálja azt a célt, hogy mentálisan megzavarjon olyan embereket, vagy épp anya jelölteket, akiknek dönteniük kell. megrázó mű, olyannyira, hogy képesek vagyunk elveszíteni tőle az objekív hozzáállásunk, és akár tudatában a korlátos lehetőségeinknek felvállaljuk a terhességet, amely aztán beláthatatlan következményekkel járhat a kicsi életében)
hasonlóan megrázó, élményem néhány éve a Parfüm című film kapcsán volt, persze eltekintve a film betegességeitől. bár ma már talán nem ilyen a világ, és talán nem eshet meg, hogy egy árva gyermek 3 évesen még ne tudjon járni és beszélni, de elgondolkodtató, hogy egy nem kívánt terhesség következtében mivé válhat egy új kis jövevény.
a legjobb talán soha meg nem tapasztalni ennek a döntésnek a súlyát.
Utolsó kommentek