Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

Ma kicsit lírai hangulatban vagyok :) 

A fent idézett remek mű a kedvenc versem, mint ahogyan Radnóti is nagy klasszisom. Amikor 8. osztály végén a záróvizsgára készültünk a Radnóti tételt olvastam át még az utolsó percben, és ki is húztam. Azóta is valami különös megmagyarázhatatlan szeretetet érzek a vers iránt. :)

Nem gondoltam volna, de létezik a www.radnotimiklos.lap.hu lenyűgöző. :)

Cs. Varga István elemzésében így ír a versről:

"A keletkezés idején sokan értetlenséggel, fenntartásokkal fogadták a verset. Később pedig, a 60-as és 70-es években olyan gyakran szavalták ünnepségeken, versmondó versenyeken, hogy félni lehetett attól, hogy költői mondandója beleszürkül hétköznapjaink világába, szépsége megkopik, unottá válik. A vers időtálló, korokon túlmutató eszmeiségének, mélyről sugárzó esztétikai értékeinek érdeme, hogy kiállta az idő, a mindent kikezdő filozófiai rossz próbáját."

Abba is fejezem, mielőtt még túl sok olvasót veszítenék el, mert sajnos manapság egyáltalán nem menő téma az irodalom.. :) (Újabb utalás arra, hogy rossz korba születtem.. nicsak ez meg Jannus Pannónius.. Egy dunántúli mandulafáról.. mindent el lehet versekkel mondani :) )